borito-1

HayKováts

1952-ben Kovács István néven születtem Budapesten.
Már kisgyermekként vonzódtam a művészetek iránt.

1970-ben ötvös szakon érettségiztem a „Kis-képzőben”. Katonáskodás után Szegeden kezdtem tanulni a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakán. A főiskolát kalandvágyból otthagyva, csatlakoztam az Orfeo alkotóközösség bábcsoportjához. 1972-ben feleségül vettem Ilyés Márta (1954-2008) festőművészt.(www.ilyesmarta.hu )

Hat évig dolgoztam faszobrász szakmunkásként. 1978-tól ’90-ig divatékszert készítettem. 1990 és 1996 között mint vállalkozó, betörés elhárítással foglalkoztam.
Közben, 1993-ban létrehoztam az ArtPOnt Stúdió kisgalériát.

2013-ban festettem meg a „Tubusvilágot”, és szerkesztettem meg virtuális lenyomatát, a www.tubusvilag.hu oldalt.

Időnként késztetést éreztem, hogy írjak néhány verset is.

Blogokban, például a Galéria Savaria oldalán „Hayho”néven és a Kisbíró című havilapban „Istóriás” néven publikáltam novellákat.

2018 decemberében fejeztem be az ötödik szemesztert a Kodolányi János Főiskola „Szépíró kurzusán” Petőcz András tanítványaként. Első lektorált novelláim az általa szerkesztett 2017-es, 2018-as, valamint a 2019-es antológiában jelentek meg a főiskola gondozásában. Petőcz András ajánlására kerültek elbeszéléseim a Spanyolnátha és az Irodalomismeret internetes oldalaira.

2013 decemberében kezdtem írni „A Gonosz génje” című regényem, aminek terjedelme annyira megnövekedett, hogy három részre osztottam. A regénytrilógia borítóit én terveztem.

Az utóbbi években HayKováts néven jegyzem írásaim. Írói nevemhez anyai és apai nagyapám családnevét vontam össze. Keresztnév nélkül, szerénytelenül utalava ‎Marie-Henri Beyle-re, aki Stendhal írói néven vált világhírűvé.

2022 nyarán rendezett könyvvásáron jelent meg a Napkút Kiadó évkönyve: „HETVENESEK TÁRSASÁGA” címmel, amiben helyet kapott önéletrajzi írásom is.